Egy Boeing 757-es típusú géppel közel 30 tonna e-kereskedelmi áru érkezett Kínából, Grúzián keresztül a Debrecen Nemzetközi Repülőtérre - áll a reptér közleményében. A járat a tervek szerint jövő héttől menetrend szerint hetente négy alkalommal közlekedik majd a két célállomás között.
Az orosz légi közlekedési ágazat súlyos válsággal néz szembe a nyugati szankciók közvetett hatásai miatt. Az Izvesztyija orosz médium beszámolója szerint akár számos kis- és közepes légitársaság mehet csődbe 2025-ig, ami az ország utasforgalmának több mint negyedét érintheti. A probléma gyökere a külföldi lízingelt repülőgépekkel kapcsolatos tartozások rendezésének nehézsége - közölte a Kyiv Post.
Úttörő jelentőségű döntés keretében az európai tisztviselők pénteken megállapodtak abban, hogy az európai repülőtereken működő légitársaságok számára új zöld jelentéstételi kötelezettségeket írnak elő. A vitatott intézkedések, amelyeket az iparág ellenzett, előírják, hogy a légitársaságoknak az éves széndioxid-kibocsátásuk mellett a sugárhajtóművekből származó a tudományos nyelvben kondenzcsíkoknak – az internet sötét zugaiban chemtrailnek – nevezett gőzcsíkok esetleges éghajlati hatásáról is jelentést kell tenniük.
Hamarosan újabb jelenetős kihívással kellhet szembenéznie a Boeingnek, ugyanis szeptember 13-tól a cég több mint 30 000 dolgozója kezdhet sztrájkba - írta meg a CNN Business.
Rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el az Nemzetgazdasági Minisztérium a légitársaságoknál.
Az amerikai repülőgépgyártó óriás, a Boeing felfüggesztette új, 777X típusú, széles törzsű repülőgépének repülési tesztjeit, miután kimutatták a hajtóművet a repülőgép testével összekötő egyik alkatrész meghibásodását.
Megtámadja a Gazdasági Versenyhivatal döntését a Wizz Air. A GVH tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok miatt bírságolta meg a népszerű légitársaságot.
Mintegy 500 millió dolláros veszteséget okozott a Delta Air Lines számára a CrowdStrike hibás szoftverfrissítése, amely következtében globális informatikai káosz alakult ki - írja a Bloomberg.
Lezárták a szicíliai Catania repülőterét, amelyet hamueső temetett be az Etna vulkán kitörése miatt kedden.
A légi utasforgalom megkétszereződésére számít 2043-ig a világ légitársaságait tömörítő a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).
A holland legfelsőbb bíróság pénteki ítélete szerint a kormánynak az európai szabályok értelmében különleges eljárást kell követnie, ha csökkenteni kívánja a járatok számát Európa egyik legforgalmasabb csomópontján, a Schiphol repülőtéren.
A légi közlekedésben tapasztalható folyamatos fennakadások miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke, Rigó Csaba Balázs figyelemfelhívást küldött több, Magyarországon működő diszkont-légitársaság vezetőjének. A Wizz Air, a Ryanair és az EasyJet is a címzettek között szerepel - írja az Index.
Légiközlekedési szakértők szerint az Észak-Korea által indított, szemetet szállító léggömbök, a rakétakísérletek, illetve a GPS-jelek zavarása növeli a dél-koreai légtérre leselkedő veszélyeket – írja a Reuters.
Mintegy negyven utas szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket, amikor az Air Europa egyik Madridból Montevideóba tartó járata súlyos turbulenciába került - közölte a Bloomberg.
A balti országok miniszterei szerint az oroszok okozta GPS-zavarok légi katasztrófa veszélyét hordozzák magukban, nemrég a navigációs jelek zavarása miatt két finn járat kényszerült visszafordulni útközben – írja a Financial Times.
A Transport & Environment (T&E) környezetvédelmi lobbicsoport jelentése szerint 2023-ban az Európából induló repülőjáratok kibocsátásának kevesebb mint negyedét fedezik a regionális szén-dioxid-kereskedelmi rendszerek. A rendszerek, amelyek az EU-n, az Egyesült Királyságon és Svájcon belüli járatokra vonatkoznak, csak a rövid távú útvonalakon közlekedő repülők kibocsátását veszik figyelembe, de a hosszabb távokra nem érvényesek a kvóták – írja a Financial Times.
A kitüntetések sem maradtak el.
Csökkenő európai infláció és gyatra német kiskereskedelmi forgalom borzolja a kedélyeket.
Nagy jelentősége van a felfedezésnek.
Elismert fenntarthatóság: tizenharmadszor lett magyar Superbrand a Tork
Egy biztos: az áthúzódó hatásban Virovácz Péter szerint nem bízhatnak.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?